Acéldobozokba zárt dollármilliók vesznek az óceánokba

Az utóbbi hónapokban két óriáshajó is háznyi konténereket hullatott az óceánba. Évi több száz fémtartály esik így a tengerekbe, komoly környezeti és anyagi károkat okozva. Talán van megoldás hosszú távon, de ehhez persze az emberi sunnyogást és profitéhséget ki kéne venni a képletből.

A kínai Hsziamen (Xiamen) kikötőjéből 13 ezer konténerrel futott ki január közepén a dán Maersk cég Essen nevű hajója. Az óriási, 141 ezer tonnás monstrum sem volt garancia arra, hogy egy megfelelő méretű csendes-óceáni vihar ne cibálja meg alaposan. Bár a méretes viharban a legénységnek nem esett bántódása, és a hajótest is egyben maradt, ám a szállítmány megrongálódott.

750 darab konténer hullott a tengerbe, miközben a maradék – mintha csak egy gyufásskatulyákból épített vár lett volna – egymásra omlott.

konténer szállító hajó

A Maersk profi céghez méltóan gyorsan elkezdte kommunikálni a helyzetet, ami sok megrendelőjének hatalmas anyagi kárt okozhatott. És akkor nem beszéltünk a környezetről, hisz ki tudja, mi mindent nyelt el az óceán. A hajó végül átszelte a nagy vizet, és a célállomás Los Angeles helyett a mexikói Lazaro Cardenas terminálján kötött ki, ahol hetekig dolgoztak a munkások a fedélzet javításán. Csak február 22-én folytathatta útját a hajó az Egyesült Államok felé.

Nagyjából 1900 konténer veszett oda vagy rongálódott meg nem sokkal korábban, tavaly decemberben, amikor a japán Chidori Ship Holdings hajója futott viharba a Csendes-óceánon. A ONE Apus a kínai Jentienből (Yantian) tartott a kaliforniai Long Beach kikötőjébe, amikor Hawaiitól 2960 kilométerre viharba került. A szállítmányból mintegy negyven konténer veszélyes anyagokat tartalmazott. A ONE Apus visszafordult, és végül a japán Kobe kikötőjébe ment, ahol rendbe szedték a fedélzetet. A negatív csúcs talán a MOL Comfort (nincs köze a magyar olajcéghez) hajó 2013-as elsüllyedése volt: a hajó 4293 konténert vitt a hullámsírba. A miheztartás végett így fest egy tengeri vihar a hajóhídról: